2008. március 20., csütörtök

Virslis kifli

A mai vacsoránk receptjét az nlc egyik fórumán, illetve a Harmonet nagyi konyhája rovatában ténykedő Liannától tanultam. Azóta számtalanszor sütöttem. Első pillanattól nagy kedvenc lett. Teljesen jól el tudom képzelni egyéb töltelékkel is, mert szerintem remek az alaptészta. Sajnos arról nem tudok nyilatkozni, hogy másnapra milyen, mert eddig mindig azonnal elfogyott:)

Virslis kifli/Lianna:
Hozzávalók: fél kg finomliszt, 1 dl tej+pici cukor+fél kocka élesztő, 4 kanál tejföl, 3-4 kanál olaj, 1 teáskanál só
Tölteléknek mustár és 16 darabka virsli.(vagy félbe de én szoktam negyedbe is vágni)
A tejben az élesztőt felfuttatom, ezután a liszttel, tejföllel és sóval összegyúrom. Végül adom hozzá az olajat! Ha kemény lenne akkor még adok hozzá tejet, ez függ a liszt minőségétől és a tejföl sűrűségétől is. Ezután hagyom egy órát kelni. Ha megkelt két felé szedem, két kört nyújtok belőle. 8-8 darabra vágom és mindegyikre nyomok egy csík mustárt, teszek egy virslit. Kívülről befelé haladva feltekerem, kikent tepsibe teszem. A tetejét lekenem tojással és szezámmagot szórok rá.


Gumimamszli: most fél adagot készítettem, egyszeri vacsinak pont elég lett:) Sajtot szórtam, mert egyrészt jobban szeretjük, másrészt tragédia érte a szezámmagomat;)
Más jellegű megjegyzés: nem akarja nekem hagyni magát a blogspot, nem enged emberi méretű képeket feltölteni...még próbálkozom:) Akinek esetleg van megoldási ötlete, kérem repítsen egy e-mailt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly