2009. szeptember 6., vasárnap

Túrós-juhtúrós kocka

Hát az úgy kezdődött, hogy rosszul keresgéltem a blogon és nem találtam meg a juhtúrós receptet. Gondoltam, nem gond, ezek szerint rossul emlékeztem és még nem csináltam, hát majd kitalálom. Kitaláltam, aztán megtaláltam:) Most másként készült.

Túrós-juhtúrós kocka

Hozzávalók: 2 dkg élesztő, 1 dl tej, csipet cukor, 35 dkg liszt, 12,5 dkg juhtúró, 12,5 dkg túró, só, 1 tojás (1/3-át meghagyjuk a kenéshez) némi sajt

Az élesztőt a tejben felfuttattam a cukorral. Majd tésztát gyúrtam és hagytam megkelni. Ezután kockára vágtam, zsírozott sütőlapra tettem, megkentem tojással, megkoronáztam egy-egy darabka sajttal és hideg sütőbe tettem 35 percre.

Mikor ettük, már eszembe jutott, hogy miért nem találtam a korábbi receptet – mert pogácsát – kerestem, s az is eszembe jutott az mennyivel finomabb, könnyedebb volt., így marad az a verzió.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly