2010. november 28., vasárnap

Pikáns sajtos tejszínes csirkemell

Meglátogattuk a közelben nyílt új Tescot ma délelőtt, így jó későn reggeliztünk, tehát az ebédet sem kívántuk éppen délben. Volt a fagyasztóban egy adag csontlevest, azt főztem össze Nagymama féle cérnametélttel, második fogásnak pedig készült az alábbi csirkemell, némi sült parázskrumplival és káposzta salátával.



Pikáns sajtos csirkemell
Hozzávalók: 
60 dkg csirkemell filé (CH 3g)
7 szelet lapkasajt (CH 5,3g)
2,5 dl tejszín (CH 7,5g)
só, bors, fokhagymapor, szerecsendió, erős paprika, chilli por (CH 0,0g)
1 ek liszt (2 dkg - CH 15,3g)
olívaolaj (CH 0,0g)
A csirkemellet szeletekre vágtam, sóztam és enyhén megkloffoltam. Ezután olívaolajjal kikent tepsibe fektettem, majd fűszereztem, megszórtam kevés liszttel, betakartam lapkasajttal, majd meglocsoltam tejszínnel. Hideg, de 200 fokra állított sütőbe toltam és 30 perc alatt készre sütöttem.


Összességében (31,1g) 6 adag lett a fenti mennyiségből, így egy adag 5,2 gramm szénhidrátot tartalmaz, kiegészítve 10 dkg sült burgonyával: 25,2 gramm szénhidrát.

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly