2010. november 21., vasárnap

Tejszínes gesztenyés piskóta tekercs


Már elég régóta terveztem elkészíteni, ma végre el is jutottam odáig. Sőt kipróbáltam a xilitet is cukor helyett....nem sokára írok róla, hogy miért is csinálom ezt.;)



Tejszínes gesztenyés piskóta tekercs
Hozzávalók: 3 tojás, 3 ek xilit, 3 ek liszt, 1 nagy ek víz, 25 dkg gesztenyemassza (cukrozott), 1 dl tejszín, 1 dl tej
A tojásfehérjét egy csipet cukorral kemény habbá verjük, hozzáadjuk a xilitet, majd a tojások sárgáját is, aztán a kanál vízet is, végül pedig alacsony fokozatos a vízet. Sütőpapírral bélelt kisebb méretű tepsibe simítjuk, és 180 fokos sütőben 15 perc alatt készre sütjük. Lehúzzuk róla a sütőpapírt, majd még melegen feltekerjük. Amíg hűl elkészítjük a krémet: a tejszínt kemény habbá verjük, a gesztenye masszát elkeverjük a tejjel, majd hozzákeverjük a tejszínt is. Megtöltjük vele a piskótát, feltekerjük és kivülről is megkenjük. Két órára hűtőbe teszük, utána szeleteljük.

Ez egy viszonylag lágy és nem túl édes krém lesz, nem túl vastag piskóta réteggel. Lehet, hogy kevesebb tej is elegendő, akkor kicsit keményebb krémet kapunk, de ez függ a gesztenyemassza minőségétől is. Természetesen cukorral is lehet készíteni, illetve a gesztenyés krémbe is lehet plusz cukrot tenni, aki édesebben szereti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly